Mindenmentes finomságok nem csak ételérzékenyeknek

Egyre többször találkozunk az élelmiszerek csomagolásán az olyan jelölésekkel, mint gluténmentes, laktózmentes, szójamentes, cukormentes és még sorolhatnánk.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek az élelmiszerek kifejezetten az ételallergiával vagy ételintoleranciával rendelkezők számára készülnek, ez azonban csak részben van így, hiszen mentes ételeket nem csak ételérzékenyek fogyaszthatnak.

Attól ugyanis, hogy valakinél nem indokolt az étrendjéből teljesen kiiktatni egy vagy több összetevőt (például glutént vagy laktózt) még nem jelenti azt, hogy ne válogathatna olykor mentes élelmiszerek közül pusztán az ízük vagy adott esetben a szimpatikusabb összetevő listájuk miatt. Főleg, hogy számos olyan mentes termék van, ami speciális étrendbe (vegán, vegetáriánus, paleo, keto, stb.) is remekül beilleszthető.

Szerencsére a sütéshez és főzéshez szükséges alapanyagokon és készételeken kívül egyre többféle mentes ropogtatnivalóval és édességgel is találkozni a polcokon, ezért érdemes nyitott szemmel járni, mivel így új ízeket és sokszor egészségtudatosabb alternatívákat is felfedezhetünk a nassolás terén még akkor is, ha éppen nem követünk semmilyen speciális diétát.

Mert ugye van az úgy, hogy ránk tör a nassolhatnék és megkívánunk valami édeset vagy jól jönne egy kis plusz energia és utánpótlás utazás alatt, munkába menet, esetleg két étkezés között. Jó hír, hogy a sós mellett bőven akad választék édes, ugyanakkor tudatos finomságból is.

Ilyen többek között a Biopont újdonsága, a kókuszos szelet, ami a natúr mellett kakaós és vörös áfonyás ízben is elérhető. Ezek a szeletek 100 %-ban természetes, bio összetevőkből készülnek, nem tartalmaznak mesterséges tartósítószereket és színezőanyagokat, illetve hozzáadott cukor helyett bio rizsszirup garantálja a kellemesen édes ízt. Mivel teljesen allergénmentesek, nyugodt szívvel fogyaszthatják ételérzékenyek, valamint vegánok, vegetáriánusok és természetesen bio rajongók is.

Kóstold meg Te is, hidd el hamar a kedvenceddé fog válni!

Kapcsolódó termékek

    Cikkszám Cikksz. BIP9046
    Ízletes, buborékos kézműves ital.
    Készleten
    1 130 Ft
    Cikkszám Cikksz. BIP9213

    Bio fermantált, enyhén szénsavas zöld tea ital élőflórával, gyömbér-citromos ízesítéssel.

    Készleten
    1 130 Ft
    Cikkszám Cikksz. BIP6095

    Bio fermentált zöld tea ital élőflórával.

    1 130 Ft
    Kifutott termék